Tisztelt Nagyarcúak,
Kedves Magyar Barátaink!
Valljátok be őszintén:
utáltok minket. Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak
rólatok.
Panaszkodtok, hogy
tönkretettük a könnyűiparotokat. Röhögtök, hogy minden termékünk
gagyi. Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat.
Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú
szószunkkal.
Szorongtok, mert már
mindenütt csak kínai árut kapni - nemcsak a piacokon és
boltjainkban, hanem plázáitokban, márkaboltjaitokban, műszaki
áruházaitokban is. Mindenhol. Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük
meg az országotokat. Hogy mindent hamisítunk. Hogy ellopjuk
szellemi termékeiteket. Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a
nyelveteket.
Nem
mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem
mi kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak. (A nyugatiakhoz titeket,
magyarokat is hozzászámolunk; legalábbis amikor Nyugaton jártok,
mindig azt hangsúlyozzátok, hogy mennyire nyugatiak vagytok. Persze
amikor felénk kolbászoltok, megpróbáltok állítólagos ázsiai
eredetetekkel kicsikarni némi szimpátiát, de nem gondolhatjátok
komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik ősötök kétezer éve talán
épp a mi határvidékünket fosztogatta, olcsóbban fogjuk adni nektek
a zoknit és a processzort. Szóval maradjunk abban, hogy ti is a
Nyugat része vagytok.)
Mi
évezredekig remekül megvoltunk nélkületek, eszünkbe sem jutott,
hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé, hogy bármit is
vegyünk tőletek. Ti jöttetek hozzánk, hogy vehessetek egy kis
selymet, porcelánt, teát, csupa olyan dolgot, aminek gyártásához
bénák voltatok. Ha már ott voltatok, kaptatok a termékeinkből
valamennyit, bár az üzleten nem mi gazdagodtunk meg, hanem a ti
kereskedőtársaságaitok.
Aztán feltaláltátok a "
szabad kereskedelem" nevű dolgot, ami tőlünk teljesen idegen volt.
S mivel mi nem akartunk alkalmazkodni, jöttek a hadihajóitok,
szétlőtték a kikötővárosainkat, megbénították a belső
hajóforgalmunkat, s ha ellenálltunk, lemészároltatok minket.
Mindezt azért, hogy szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy
eladhassatok nekünk mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk
nem volt - olcsó angol szövetet, ópiumot (amit egyébként Indiában
termeltettetek rabszolgamunkával) és vasutakat. Tízmilliószámra
mentek tönkre a kézműveseink, csatornai hajósaink és
rakodómunkásaink, elitünk pedig kábítószeretek rabja lett. Aztán a
sanghaji parkba kitettétek a táblát: „Kutyáknak és kínaiaknak tilos
a belépés".
Ami
titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a fentiekből
lényegében kimaradtatok. De ez nem azért volt, mert jó fejek
voltatok, hanem azért, mert gyengék. Amikor aztán egyetlen egyszer
alkalmatok adódott belénk rúgni, meg is tettétek: a bokszerfelkelés
idején nyalka magyar huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak
büntető expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy
egész városnegyedet kaptatok "koncessziós területként", ahol aztán
alig építettetek bármi maradandót. S akciótokra annyira büszkék
vagytok, hogy Hadtörténeti Múzeumotok bejáratát ma is az ekkor
tőlünk zsákmányolt kínai ágyúk szegélyezik.
Amikor aztán a
Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év késéssel nekiláttunk,
hogy ősi birodalmunkat modern nemzetállammá alakítsuk át, az egész
Nyugat kínai nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról, erőszakos
asszimilációról sikoltozott. Nyaldossátok a tibetiek sebeit, de
azért hadd tegyünk fel néhány kérdést! Hol van a független
Baszkföld? Hol ülésezik a szuverén breton parlament? Hány skót
kérte, hogy Nagy-Britanniához tartozhassék? S ki hívott be titeket
Irakba, Afganisztánba?
***
Na
de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti tanítottatok
meg minket, s amivel mostanában vádolni szoktatok bennünket. Hát
igen, az utóbbi időkben fordult a kocka, s most mi árasztunk el
titeket az áruinkkal. De talán nem elhanyagolható különbség
köztünk, hogy mi - saját határainkon kívül - nem alkalmazunk
erőszakot. Még a görény mongoloknak sem sózunk oda, pedig azok
igazán megérdemelnék.
Senki nem kényszerít rá a
világon senkit, hogy kínai alsógatyában járjon, kínai csap alatt
mosson kezet, kínai polcra pakolja a könyveit, kínai laptoppal
blogoljon. Mindezt ti választjátok nap mint nap. Persze lassan már
nincs is más választásotok, de erről is csak ti tehettek,
hiszen nem volt igényetek a drágább, máshol gyártott
cuccokra.
Az meg
aztán különösen nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk.
Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár dollárért
napi 12-14 órát görnyedjenek a varrógép előtt. Csakhogy ők erre nem
hajlandók, a mi asszonyaink igen. Ti is kalapálhatnátok a
sárhányót, csavarozhatnátok a barkácsgépet, polírozhatnátok az
asztallapot, szerelhetnétek a bicikliváltót, sodorhatnátok a
kábelt, fújhatnátok az üveget látástól vakulásig fillérekért, s
aludhatnátok a munkahelyeteken, vagy egy zsúfolt munkásszálláson a
földön, csakhogy nem teszitek. Aztán csodálkoztok, ha a mi
termékeink olcsóbbak.
Persze
ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak, szeretünk
dolgozni. Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti. Csakhogy ha mi nem
dolgozunk, éhen halunk. Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs
ingyenes oktatás és egészségügy, nekünk annyink van, amennyit
kínkeservvel megkeresünk. Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk
nemcsak magunkat kell eltartanunk, hanem gondoskodnunk kell idős
szüleinkről, valamint gyerekünk tandíjáról, a bölcsödétől az
egyetemig. Ha nem muszáj, mi se dolgozunk: állami hivatalnokaink
például a legtetűbbek a világon, de ez legyen a mi
bajunk.
Mondhatjátok, hogy a
kínai termékek rabszolgamunkával készülnek, sérülnek az emberi
jogok stb. Pedig nem: a munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni,
s éppen annyi pénzt kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci
ára. Amennyit ti, vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért.
Egyébként ha van valami ötletetek arra, hogy hogyan lehetne
másként, mint iszonyú kemény munkával eltartani a világ
népességének 21%-át a termőterület 7%-án, szóljatok, a megoldási
javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek.
Ha el akarjátok
lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba utaznotok. Elég, ha átmentek a
bűzös Deák téri aluljárón a lerohadt kiskörutatok alatt. Van
odalenn mindenféle bolt, újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik fülkét
egy ázsiai család bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt hajnaltól
késő estig nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a koldusok is
hazamentek, de ők továbbra is árulják a cigit, csokit, piát.
Méghozzá jórészt magyar árukat, mert még a Pécsi Dohánygyár
termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint ti. Na, ők speciel
vietnamiak, de ti úgyis kínainak néztek minden mandulaszeműt,
úgyhogy a lényegen ez nem változtat. Vagy menjetek ki a Hold utcai
vásárcsarnokba. A földszinten van vagy hat kifőzde, köztük egy
kínai büfé. Az öt magyar kifőzde délután kettő felé, miután a
környék irodistái és brókerei mind jóllaktak, fogja magát, és
bezár. Csak a kínai büfé marad nyitva, úgyhogy az a néhány ember,
aki valami miatt ebédszünet után megy csak ebédelni, kénytelen
cukros disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután pár ezer forintot
lehet csak keresni, de ők mégis mindenkit kiszolgálnak mindaddig,
amíg a piac külső kapuit le nem lakatolják a biztonsági
őrök.
***
Azt
mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek veszitek
őket? A helyzet az, kedves barátaink, hogy az egyszer használatos
zoknijainkat, a rázós karácsonyfaizzóinkat, a hulló szőrű
plüssállatainkat úgy veszitek, mint a cukrot. Amikor kimentek a
Négy Tigrisre, vagy bementek a sarki Pagoda Áruházba, pontosan
tudjátok, hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok vásárolni.
Ráadásul az igazság az, hogy bármit bármilyen minőségben képesek
vagyunk legyártani, ha megbízható űrhajóra volna igényetek, s meg
tudnátok fizetni, azt is szállítanánk. De ti jobbára a gagyit
veszitek, így mi sem törjük magunkat. Megjegyezzük továbbá, hogy a
kínai áruk zömét nem is mi hozzuk be - a ti nagykereskedőitek,
árubeszerzőitek, üzletkötőitek járják be Kínát, hogy felhajtsák
vagy legyártassák a legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi kopogtatunk a
Tesco, az Ikea vagy a Praktiker ajtaján? A francokat, ők jönnek
hozzánk - ti meg megveszitek, amit mi rájuk sózunk.
Szemünkre vetitek,
hogy csempészünk, adót csalunk, nem fizetünk vámot.
Szerintetek hogy tud
bárki becsempészni nyolc konténer tornacipőt?
Eldugja a hátsó ülés alá?
Vagy az övtáskájába?
Nem, a megoldás
egyszerűbb: le kell fizetni a ti vámosaitokat, hogy kerülje el a
figyelmét pár tonna áru, vagy értékelje a cuccot a valós ár
tizedére, s így a vám is tizede lesz a normálisnak. Nekünk
vérünkben van a megvesztegetés - mondjuk úgy, a kultúránk szerves
része -, de ahhoz, hogy sikerrel járjunk, arra is szükség van, hogy
ti elviseljétek és fenntartsátok a világ egyik legkorruptabb állami
rendszerét. Ne feledjétek, a korrupcióhoz legalább két fél kell, s
mikor mi idejöttünk, a másik felet már itt találtuk. Ha pedig - a
korrupciótól most tekintsünk el - adóhatóságotok hagyja, hogy adót
csaljunk, rendőrségetek, hogy árut hamisítsunk, ellenőrző
szerveitek sora, hogy mérgező, veszélyes, értéktelen szemetet
árusítsunk, akkor talán először a saját házatok előtt kéne
sepregetnetek, s csak utána megtalálni minket. Természetüknél fogva
boltjaink, üzleteink, éttermeink nem titokban működnek, hanem
teljesen nyilvánosan, bármikor bejöhettek ellenőrizni, lecsaphattok
ránk, razziázhattok. Ha tovább folytathatjuk nem egészen törvényes
tevékenységünket, akkor bizony ti vagytok a hülyék.
Ami pedig a
márkahamisítást illeti, arra kár is a szót vesztegetni. Ha valaki
akkora barom, hogy hamis Nike pólóban szeretne járni - ezt kétszáz
méterről is jól fel lehet ismerni -, s mi kielégítjük ezt az
igényét, akkor inkább dicséretet érdemlünk, semmint gyalázkodást.
Nem csapunk be senkit. Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja,
hogy az Arany Sárkány Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap?
Bár, amilyen hülyék vagytok, még ezt is el tudjuk
képzelni.
Hasonlóan nevetséges,
amikor azért kárhoztattok minket, mert büféink minden városotokat
ellepték. Pedig itt is ti voltatok a barmok. Amikor a
rendszerváltásotok idején bezártak az üzemi étkezdék, menzák,
kifőzdék, vállalkozóitok kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal
csencseltek, ahelyett, hogy észrevették volna a piaci rést, s
gyorsétkezdéket nyitottak volna. Mi voltunk, s lényegében máig mi
vagyunk az egyetlenek, akik olcsón, gyorsan, kiszámítható
minőségben meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki
senkit a helyéről: az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s
hoztuk létre országotok legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A kaja,
amit adunk, valóban gyalázatos - de nektek ez is jó (egyébként már
rég tönkrementünk volna). Mi pedig, nem tudjuk, megfigyeltétek-e,
nem járunk a saját büféinkbe. Nektek se lenne muszáj, mégis
megteszitek, hát magatokra vessetek.
Sokat röhögtök rajtunk,
amiért nem tudjuk megtanulni a nyelveteket. Nos, a helyzet az, hogy
nem is akarjuk. Hiedelmeitekkel ellentétben eszünk ágában sincs
elfoglalni az országotokat, vagy akár csak végleg megtelepedni
benne. Nem olyan jó hely ez. Sőt, nem akarunk titeket elkeseríteni,
de Shenzhen, Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal szebb és jobb
helyek. Mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk, s ha elég pénzt
kerestünk ahhoz, hogy továbbállhassunk egy jobb helyre, akkor
továbbállunk. Aki igazán sikeres volt közülünk, az már rég
továbbállt Angliába, Franciaországba, Amerikába. Sokan visszamentek
Kínába, mert ott is jobb lehetőségek vannak, főleg, ha az embernek
sikerült összegyűjtenie némi tőkét.
Eszünk ágában sincs
magyar állampolgárságért folyamodni, már csak azért sem, mert ezzel
elvesztenénk a kínait, ami nem feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a
hülye, folyton változó jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú
távra terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon
múlhat egy-egy tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy a
bevándorlási hivatalban az ügyintéző hölgyet előző este
boldogították-e, s ha igen, mennyire. Egyszóval nem fogjuk azzal
tölteni a drága időnket, hogy a bonyolult nyelveteket magoljuk - s
ha lehet, gyerekeinket is a kínai-magyar kétnyelvűbe, az amerikai
iskolába meg az IBS-be adjuk.
***
Szóval lehetne egy kicsit
kisebb az arcotok. Az igazság az, és kérünk titeket, ne sértődjetek
meg, hogy képmutató, igénytelen és ostoba olcsójánosok vagytok. Mi
azt mondjuk: ahelyett, hogy embargó alá helyeztek minket, inkább
gyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi.
Ahelyett,
hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok olyasmit gyártani,
amire nekünk is szükségünk van, s amit csak ti tudtok
készíteni. Ahelyett, hogy a hülye
politikusaitokat külditek hozzánk - akik úgysem csinálnak semmit,
csak esznek-isznak és a ti pénzeteken nézik meg a Nagy Falat -,
lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a visszautasíthatatlan
ajánlatokkal. És rinyáljatok kevesebbet, dolgozzatok
többet.
Köszönjük szíves
figyelmeteket. Reméljük, azért barátok maradunk."
Nna. Remélem minden félreértést tisztáztunk?!:)